Szeretek írni, amolyan hobbi... Imádom a yaoit így itt egy csak neked és mindenki másnak.
Mivel szeretem Japánt és a yaoi maga is egy japán dolog ezért a helyszín japán, ezt a történetben külön nem említem, a nevek szerintem árulkodóak. Az esetlege hibákért GOMENASAI
Egyik átlagos napomon történt. Minden úgy ment, mint addig: felkeltem, iskolába mentem és magamra húztam egy álcát. Hogy megfeleljek az emberek elvárásainak, mások előtt mindig ezt az álcát viselem, egy kedves, türelmes, megértő ember arca... Olyannyira az életem részévé vált mindez, hogy néha már meg is feledkezem a saját, valós érzéseimről. De az a nap a végzetem felé fordította az életemet.
Az iskoláig minden ugyan úgy ment, körülvettek az emberek, átlagos voltam.A gondok az első óra közepén kezdődtek, mikor megjelent egy új diák. Nagy nyüzsgés fogadta az érkezését. Egy magas szőke fiú volt, a lányok egyből odáig voltak érte, sorra licitáltak rá és ostobaságokat kezdtek fecsegni. Pár perc múlva a tanár rendre intette az osztályt, így következhetett az új srác bemutatkozása.
- Üdv! A nevem Shimizu Kaito. Most költöztem vissza Amerikából. Nem bírom a hülye kérdéseket, szóval kérlek ne zaklassatok! - mondta teljesen hűs tekintettel, majd a tanárhoz fordult. - Sensei! Melyik lesz az én helyem?
A tanár kicsit döbbenten nézett, majd fürkészni kezdte a sorokat.
- Keito - szólított fel engem, mire felpattantam.
- Igen tanár úr? - kérdeztem vissza.
- A melletted levő hely szabad, nem igaz?
- Igen tanár úr! - válaszoltam, de közben már az új fiú felém is tartott. Szó nélkül leült a székre és bámult előre. Odafordultam hozzá és felé nyújtottam a kezem.
- Szia! - szólítottam meg. -Aoki Keito vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. - Ő továbbra is csak szó nélkül bámult előre. Ismét megszólítottam: - Üdvözöllek az osztályba! - mondtam és mosolyogtam.
Rám nézett, majd egy egyszerű szisszenés kíséretében hazavágta minden önbizalmam, és visszafordult az eredeti helyzetébe.
Meglepődtem, de úgy döntöttem, hogy még nem adom fel. Az óra után oda álltam a padjához, persze én voltam az egyetlen, aki ismerkedni akart.
- Shimizu-kun, hol éltél Amerikában? - kérdezte az egyik lány.
- Shimizu-kun, milyen hely Amerika? - folytatta egy másik.
- Van barátnőd? Hol élsz most? Megadod a számod? - záporoztak a lányok kérdései.
Egy ideig tűrte a dolgot, majd az asztalra csapott, felállt és egy szó nélkül elsétált. A lányok egymást kezdték hibáztatni.
- A te hibád. Miattad ment el. - vágták egymás fejéhez az ehhez hasonló dolgokat. Persze ez már nekem is sok volt.
- Csend! - mondtam
- Keito-kun? - néztek rám meglepetten.
- Majd... - léptem hátra - én beszélek vele! - kirohantam a teremből és Shimizu után indultam. - Hé, várj! - kiabáltam utána.
Megállt és hátrafordult.
- Te... - szólalt meg.
- Mi volt ez az előbb? - vágtam közbe.
- Már az elején megmondtam, hogy gyűlölöm a hülye kérdéseket! Miért követtél? - nézett rám szúrós tekintettel.
- Én... én vagyok az osztályképviselője. Kötelességem....
- Kit érdekel a kötelesség? - kiáltott rám. - Azt kérdeztem, hogy miért követtél?
- Mondtam már... - elfordítottam a tekintetem, hogy ne lássam azt a szúrós tekintetet.
- Rendben van képviselő... - mondta és kezét a vállamra tette. - De... - folytatta, majd a falhoz lökött - Még mindig nem hiszek neked!
Bocsesz de kicsit elfáradtam a mai nap folyamán, így mára ennyi lenne a mese. Holnap folytatom ^^ jó éjt kedves olvasó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése